Egy napon mikor az anyóka a patak vizében mosott, amikor hirtelen egy hatalmas barackot látott meg a víz felszínén.

- Milyen hatalmas ez a barack! Hazaviszem. -határozta el az anyó. Így is lett. Az anyóka a hátán cipelte hazáig a különleges gyümölcsöt. De ekkor olyan dolog történt amire nem számítottak. Amikor megpróbálták felvágni a gyümölcsöt, nagy meglepetésükre az hirtelen szétnyílt, és egy fiúgyermek pattant ki belőle.

- Ó istenem! - álmélkodtak mindketten.

Az idős házaspár alig tudott szóhoz jutni a meglepetéstől, de ugyanakkor boldogok voltak, hogy rátaláltak a gyermekre.

- Milyen nevet adjunk neki? - tanakodtak.

- Egy barack belsejében találtunk rá, nevezzük hát el MomoTaro-nak, azaz "Barackfiúnak" - javasolta az apó.

- Szép név. Illik hozzá.- egyezett bele az anyó.

A kis Momo-Taro úgy nőtt mint a gomba, így hamarosan kedves, és erős ifjúvá serdült. A fiú egy napon így szólt a szüleihez:

- Azt beszélik a falusiak, hogy az létezik egy Ongre -sziget nevű hely, ahol gonosz szörnyetegek élnek.

- Igaz a szóbeszéd. Időnként a szörnyek idejönnek, és rettegésben tartják a falu lakosait. De mi sajnos tehetetlenek vagyunk velük szemben.

- Én végezni fogok azokkal a szörnyetegekkel! Édesanyám kérlek készíts nekem útravalónak valót!

Az anyó el is készítette fiának a rizsgombócokat, amelyek annyira ínycsiklandozóan finomak voltak, hogy nem volt párjuk egész Japánban. MomoTaro egy tarisznyába tette az ételt, elbúcsúzott idős szüleitől, és elindult az Ongre sziget irányába.

Az útja során szembetalálkozott egy kutyával.
- MomoTaro úrfi, mi van a táskádban?- kérdezte a kutya.

- Nálam vannak japán legfinomabb rizsgombócai-felelte.

- Ha nekem adsz egyet közülük, akkor hűséges útitársad leszek! - ajánlkozott a kutya.

A fiú teljesítette a kutya kívánságát, így ő árnyékként követte az útja során.
Így folytatták az útjukat, amikor találkoztak egy majommal.

- MomoTaro úrfi, mi van a táskádban?- kérdezte a majom.

- Nálam vannak japán legfinomabb rizsgombócai-felelte.

- Ha nekem adsz egyet közülük, akkor hűséges útitársad leszek!- ajánlkozott a majom.

A fiú teljesítette a majom kívánságát, így ő árnyékként követte az útja során. Immár hárman folytatták tovább az útjukat, amikor egy fácán szállt le közéjük a levegőből.

- MomoTaro úrfi, mi van a táskádban?- kérdezte a fácán.

- Nálam vannak japán legfinomabb rizsgombócai-felelte.

- Ha nekem adsz egyet közülük, akkor hűséges útitársad leszek!- ajánlkozott a fácán.

A fiú teljesítette a fácán kívánságát, így ő árnyékként követte az útja során.

Így immár négyen folytatták tovább az útjukat, amikor elérkeztek úticéljukhoz.

- Ez biztosan az Ongre sziget - mondta a kutya.

- Látom a kastélyt- tette hozzá a majom.

- Elrepülök, és megnézem hogy mi van ott!- kiáltotta a fácán,és elrepült a sziget irányába.

Hosszú gyaloglás után végül megtalálták a szigetre vezető utat. A kastély bejáratával szemben egy hatalmas szörnyeteg állt őrt. MomoTaro felkapott egy nagy követ a földről, és teljes erőből az óriáshoz vágta. A majom felmászott a kerítés tetejére, és gyorsan kinyitotta. A fácán pedig kikaparta a szörny szemét.

- Semmit sem tehetünk!- kiabáltak a szörnyetegek, és elmenekültek.

A vezérük azonban nem hátrált meg, és kijött a kastélyból, hogy szemügyre vegye a kis csapatot.

- Hé te fiú! Megöllek!- fenyegetőzött a vezér, és nekitámadt a fiúnak.

- Te lennél a vezér?- kérdezte a fiú, miközben ügyesen hárította a szörny támadásait.

Olyan gyorsan, és ügyesen támadt vissza a vezérre, hogy az nem bírta tovább, feladta a harcot, és megígérte, hogy soha többé nem háborgatják a falut.

Emellett nekik adta minden kincsüket.

Amikor a fiú hazatért a szülőfalujába, az anyóka, és az apóka nagyon boldog volt. Meggazdagodtak, és boldogan éltek, tudván hogy nem kell tartaniuk többé a szörnyetegek támadásaitól.