Száz szörnyeteg éjszakai bálja
Állt régen egy ősi szentély nem messze Fushimitől, Kiotó közelében. Shozenji-szentélynek hívták, és hosszú évek óta elhagyatott volt, mert a papok féltek ott élni a bakemonók (szellemek é szörnyetegek) miatt, akik állítólag ott kísértenek. Soha senki nem látta a bakemonókat; a mítosz valószínűleg abban a tragédiában gyökerezett, hogy hajdanában egy rablókból álló csürhe az összes papot megölte. Emiatt lett félelmetes híre a szentélynek, s ezért hagyták meg az enyészetnek.
Az egyik évben, egy pap, aki zarándokúton volt, és Fushimi felé igyekezett elhaladt a szentély mellett. Nem ismerte a hely történetét, ezért betért, hogy menedéket leljen a zord időjárás elől. Mivel volt nála zsír, úgy gondolta ott tölti az éjszakát, így megkímélheti az egyetlen ruháját és reggel tovább indulhat.
Elszállásolta magát egy kisebb szobában, ami kevésbé rossz állapotban volt., mint a többi; vacsora után elmondta az imáit, majd lefeküdt aludni – eközben patakokban ömlött be az eső, és szél süvített át a nyikorgó épületen. Akárhogy is próbált nem tudott elaludni, mert a hideg szél a csontjáig megdermesztette. Később úgy éjfél körül az idős ember furcsa és természetellenes zajokat hallott, melyek, mintha a főépületből jöttek volna.
Kíváncsiságtól hajtva felkelt. Ahogy közelebb ért a Hykkai Yakōt találta ott: a Száz szörnyeteg éjszakai bálját. A bakemonók harcoltak, birkóztak, táncoltak és vigadtak. A pap először nagyon megriadt, de aztán kíváncsisága felülkerekedett rémületén. Néhány pillanattal később azonban újabb szörnyű kísértetek jelentek meg, azért a férfi visszaszaladta a kis hálószobába, bezárkózott, az éjszakát pedig azzal töltötte, hogy szútrákat mondott a halottak lelkeiért.
Hajnalhasadtakor a pap elindult, bár z eső továbbra is szakadt. A faluba érve a pap elmesélte, hogy mit látott a falusiak pedig olyan messze vitték a szentély hírét, hogy pár nap múltán a már helyet a környék legfélelmetesebb kísértettanyájának tartották.
Az elismert festő, Tosa Mitsunobu is meghallotta a történetet. Mivel mindig is szeretett volna egy képet festeni a Hyakki Yakōról, úgy gondolta, a Shozenji- szentély bakemónjait kell megörökíteni. Elment tehát Fushimibe, a szentélybe.
Szürkületkor, mikor megérkezett egyenesen az épülethez ment, és egész éjszaka fent maradt; kísérteteket azonban nem látott és különös zajokat sem hallott, így boldogtalan órákat töltött ott. Reggel kinyitott minden ablakot és ajtót, a főszentélyt elárasztotta a fény – akkor meglátta, hogy a szentély falait kísértetek leírhatatlanul bonyolult ábrái, és rajzai borítják. Több mint kétszáz volt belőlük, és mind különbözött a másiktól. „Bárcsak meg tudnám jegyezni őket!” – gondolta Tosa Mitsunobu. Elővette a zsebéből a jegyzetfüzetét, és z ecsetét, és elkezdte aprólékosan lemásolni őket. Ezzel el is telt a nap nagyobbik része.
Ahogy jobban megvizsgálta, a különféle kísértetek és szörnyek körvonalait, amiket lerajzolt, látta, hogy a fantasztikus formákat, a nyirkos, elhagyatott falak repedései mintázzák, a repedések pedig gombákkal és penésszel voltak tele. Ezek adták a színeket és a tónusokat, és végső soron az alakokat, melyekből ő aztán összeállította a híres képét, a Hyakki Yakōt. Hálás volt a papnak, akinek a története ide vezette: nélküle a kép soha nem készült volna el. Ennyiféle kísértet és szörny elborzasztó vonása sohasem jelent volna meg egyetlen ember fejében, legyen akármilyen nagy képzelőtehetségű.